Aki egyszer járt már és tudtak neki segíteni, valószínűleg igennel felel – mégis, a lakosság nagy része jó eséllyel sosem kerül terápiás környezetbe. Lehet okolni a gazdasági, élethelyzeti, mindenféle körülményeket, de a végeredmény az, hogy számos esetben fel sem merül mint lehetőség. Mint megoldás vagy kiút.

Ma még sokan vannak, akik úgy vélik, kellőképp kiismerték magukat a világban, és ezáltal kiismerték önmagukat is. Aligha tudják, hogy e benyomásaikat leginkább a visszajelzések egymásra pakolt rétegeiből állították össze öntudatlanul, mely biztonságérzetet adhat az ismerős tájon, de az élet ismeretlen területére érve a rendszer, aminek segítségével addig értelmezték a világot, hamar összeomlik.

Megrogyhat ez a világ- és önkép attól is, ha túl ismerős minden, ha ugyanazokba az élethelyzeti csapdákba esik újra meg újra. Így jár az, aki szürke hétköznapokra és megbízhatatlan, felszínes kapcsolatokra építi az életét, netán épp ellenkezőleg: csakis önmagára. Aki erre nem lát rá, majd keres kiutat, örökké e körforgásban ragad.

A kiút viszont épp, hogy befelé van. Nem a visszajelzések összességéből állunk, nem igaz az, hogy “nekem ennyi jutott az életből”. Amikor saját hibáinkat megtapasztaljuk, olykor csak azokba a felvett szerepekbe ütközünk, melyeket plusz rétegként az idő során felvettünk és megszoktunk, de amikre ma már nincsen szükségünk. Pedig az életút során ránk tapadt por mögött ott bujkál az, akiről elhitették, el kell rejteni, ahogy az is, akinek csak nem volt még lehetősége felszínre bukkanni. Mindenkiben számos lehetőség lapul ismeretlen mélységekben, így aki rászánja magára az időt és energiát, segítséggel képes közelebb kerülni valódi énjéhez, és e szerint vezetni életét.